Tuesday, August 5, 2014

Választások Bulgáriában

Ismét rendkívüli parlamenti választás lesz Bulgáriában. Idén októberben. Ez nem szokatlan. Míg Magyarországon még sosem volt rendkívüli választás és minden parlament mindig kitöltötte teljes mandátumát, Bulgáriában eddig csak 3-szor volt kitöltve a teljes 4-éves mandátum (mind a három eset az 1997-2009 közötti időszakban volt).


Így míg a legutóbbi magyar választás a rendszerváltozás utáni 7. volt, addig az idei bolgár választás már a 9. lesz.


Ennek oka persze az alkotmányos rendszer különbsége is. Míg a rendszerváltáskor Magyarország a német példára alapozott elsősorban és a kancellári jellegű kormányzati rendszert vezette be, gyakorlatilag elmozdíthatatlan miniszterelnökkel, addig Bulgária a mediterrán államok gyakorlatára épített, ahol a kormányfő parlament általi megbuktatása viszonylag könnyű. A fő különbség, hogy míg Bulgáriában az elvesztett bizalmi szavazás azonnal a kormányfő bukását jelenti, addig Magyarországon ez kizárólag konstruktív bizalmatlansági szavazással lehetséges.


A mostani – 2013-ban megválasztott - bolgár kormány másfél évig sem bírta. A fő ok persze a kormány összetétele. Magyarra fordítva ez a kormány körülbelül úgy írható le, mintha a választást a Fidesz nyerte volna 45 %-kal, de szövetkezett volna ellene a maradék 55 %: az MSZP, az Együtt, a DK és a Jobbik, s ezek a pártok közös miniszterelnöknek a Fideszből közben kilépett pártonkívüli Matolcsy Györgyöt nevezték volna ki. Vicces, de tényleg ez a mostani bolgár kormány. Ezek után érthető, hogy egy ilyen kormány abszolút instabil, s biztos volt bukása.


Persze a bolgár politikai térkép nagyon más, mint a magyar. Több párt van, s nagyobb a pártok mobilitása, gyakoribbak a változások.


A középjobbon két párt van, egy nagy és egy kicsi. A nagy párt a GERB, melyet szokás bolgár Fidesznek is nevezni, de valójában a hasonlóság kimerül abban, hogy ez is egy vezérpárt, gyakorlatilag csak a pártelnök szava dönt minden kérdésben, s ez a párt is tagja az Európai Néppártnak. Viszont politikailag ez a párt nagyon nyugatbarát és kapitalizmuspárt, nem harmadikutas és nacionalista, mint a Fidesz.


Amit Magyarországon „ballibnek” szokás nevezni, az Bulgáriában a jobboldalon van! Az antikommunizmus Bulgáriában jellemzően együtt jár a nyugat majmolásával.


Ezt mutatja a másik, a kisebbik jobboldali párt is, mely gyakorlatilag – magyar szemmel – az MDF-SZDSZ örököse. Ez a kisebb párt még a GERB-nél is nyugatpártibb. Ez a párt, mely a 90-es évek folyamán még a két fő bolgár párt egyike volt, tíz éve jellemzően a parlamenti kiesés küszöbön van folyamatosan, a jelenlegi parlamentben nincsenek is benne, de idén talán el tudják érni a 4 %-os küszöböt.


A szélsőjobb mára szinte megsemmisült. A szélsőjobb (a Támadás Párt) hívei nem bocsátották meg a pártvezetésnek, hogy koalícióra lépett az ősellenséggel, a török párttal. Valószínűleg nem fognak tudni bejutni idén a parlamentbe.


Időközben viszont kialakult egy új, mérsékeltebb szélsőjobb párt a Támadás Párt kiábrándult híveiből. Ez most kötött koalíciót, egy nacionalista bolgár szervezettel (a Belső Macedóniai Forradalmi Szervezettel), melynek egy képviselője van az Európai Parlamentben (a konzervatív frakcióban ül). Ez a szövetség már inkább nacionalista-konzervatív, s nem szélsőjobb, a Támadás Párt legdurvább eszméit nem vallják. Esélyesek a parlamentbe való bejutásra.


A liberális oldal Bulgáriában mindig külön volt a baloldaltól. Viszont a sajátosság az, hogy a fő liberális erő valójában egy kisebbségi párt, a török párt. Valójában itt csak az etnikai jelleg számít. A törökök és a muzulmánok erre a pártra szavaznak, s mindegy nekik, hogy ez a párt mellékesen liberálisnak határozza meg magát. A magukat liberálisnak valló bolgárok viszont nem szavaznak erre a pártra, mert azt török pártnak tekintik. Azaz valójában ez egy török kisebbségi párt, nem liberális párt.


Bolgár liberális pártra kísérlet 2001-2009 között volna, amikor a volt bolgár cár alakított egy liberális pártot és ez kormányon is volt. Mára azonban ez a párt apró, parlamenten kívüli párttá vált, nulla befolyással.


A baloldalon a fő erő a volt kommunista párt jogutódja. A helyzet annyiban hasonlít a magyar helyzetre, hogy itt is erős szoclib irányzat van a pártban, viszont a bolgár pártban van erős szocdem irányzat is, sőt még kommunista frakció is. S még valami: a bolgár posztkommunista párt nem „ballib” magyar értelemben.


Szintén van egy DK-hoz hasonló jelenség is, azaz egy új baloldali párt, a volt bolgár köztársasági elnök vezetésével, mely a szocialistáktól szakadt el. A különbség a magyar DK-hoz képest, hogy míg a magyar DK jobbra áll az MSZP-től, addig a bolgár kis baloldali párt érezhetően balra van a Bolgár Szocialista Párthoz képest. Ráadásul a volt bolgár köztársasági elnök pártja oroszpártibb a BSZP-nál.


Van továbbá egy erősődő bolgár szélsőbal szervezet is, mely a görög Sziriza mintáját igyekszik követni, de jelenleg esélytelen a parlamenti küszöb átlépéséhez. A Sziriza egyik EP-képviselője egy Görögországban élő bolgár, de a pártot nem sikerült Bulgáriában is felépíteni.


A Bolgár Szocialista Párt népszerűségét pont az csökkenti jelenleg, hogy a vezetőség jobboldalibb, mint a szavazótábor. De nemcsak ez.


A gazdaságpolitika terén a Bolgár Szocialista Párt egyik fő ígérete a kétkulcsos adórendszer bevezetése volt, a jelenlegi egykulcsos helyett. Ezt azonban a koalíciós partner, a török párt nem engedte meg. Ez súlyos bizalomvesztést eredményezett a szocialista hívek között a párt iránt.


A másik gond Ukrajna. Az ukrajnai válság Bulgáriában – történelmi okok miatt - sokkal fontosabb téma, mint Magyarországon. Míg a jobboldal egyértelműen a nyugat mellett állt ki és az oroszok ellen, a baloldal ugyanezt nem tudta megtenni. A kormány igyekezett valamiféle köztes, semleges álláspontot elfoglalni. Ezzel azonban a két szék között a földre esett. Ez a baloldali szavazók számára túl oroszellenes álláspont volt, a nyugat számára meg túl oroszpárti. Többek között a helyzet annyira súlyos lett, hogy a szocialista párt egyes helyi szervezetei nyíltan követelték a szocialista külügyminiszter leváltását, amikor az Brüsszelben támogatta az oroszellenes szankciókat, bár csak a szankciók legenyhébb változata mellett állt ki.


Szintén kulcstéma az atomenergia és a Déli Áramlat földgázvezeték kérdése. Mindkettőben a szocialisták egyértelműen az atomenergia bővítésével és a Déli Áramlat megépítésével kampányoltak, viszont kormányon egyiket sem valósították meg. Ezzel ismét csalódást okoztak.


Végülis éppen a Déli Áramlat okozta a kormány bukását. Amikor a kormány végre rászánta magát, hogy belekezdjen az építkezésbe, Washingtonból erős nyomás érkezett. Amikor a kormány megpróbált ellenállni, amerikai szenátorok érkeztek Szófiába a Déli Áramlat leállítását követelve, s az erősen Amerika-párti bulgáriai török párt szét is robbantotta a koalíciót.


 bgprov2013

3 comments:

  1. Ha jól értem akkor minden rosszért a nemzeti kisebbség a hibás, a többség az meg csak ül a babérjain.

    ReplyDelete
  2. Nekem meg ebből nagyjából az jön le, hogy alapvetően a bolgár jobboldal vall hasonló nézeteket, mint nálunk a baloldal, a baloldal meg olyanokat, mint nálunk a jobboldal. Mondjuk ez annyira nem is meglepő, tekintve, hogy nálunk az egykor kommunista és keletbarát MSZ(M)P piacbarát és nyugatbarát lett, míg az eredetileg piacbarát és nyugatbarát Fideszből egy piacellenes és kelet-nyugat szempontból ingadozó párt lett.

    ReplyDelete