Sunday, March 16, 2014

A PEM nevű valami nyilatkozata

A Polgári Elégedetlenségi Mozgalom nevű 10-tagú "tömegszervezet" alapító nyilatkozata téves megállapításokon alapszik. Lássuk a kiemelten hibás pontokat:
"3./ A jelenlegi 2/3 többségű Fidesz-Kdnp, és kormánya, NEM Alkotmányozásra, és NEM rendszerváltoztatásra kapott népi felhatalmazást, de választási programjukban sem tették közzé ezen szándékukat.  Ezt elhallgatták a választók elől. A népfelség a választásokon így csak a kormányváltás ügyében hozott (hozhatott) döntést!  Csak erre kapott a jelenlegi kormányzópárt 2/3-os felhatalmazást!  EZ KÖZJOGI  TÉNY !  (Vörös Imre volt Alkotmánybíró erről nyilatkozott 2012. novemberében.)"

A magyar alkotmány kétharmadossal többséggel alkotmányozási jogot ad. Erre külön felhatalmazás nem szükséges. A felhatalmazás maga a választók akarata. Eddig is történt, minden ciklusban alkotmányváltoztatás.
"4./ A kormánypárt, és a kormányfő megszegte az Alkotmányra tett esküjét azzal, hogy visszaélve a népfelségtől CSAK a KORMÁNYZÁSRA kapott felhatalmazással, azt a jogállami demokrácia felszámolására, a szétválasztott hatalmi ágak központosítására, olyan átideologizált Alkotmány cserére használta, amivel egy új rendszert, egy Horthy szellemiségű diktatórikus rendszert hozott létre. Mindezzel megvalósították az Alkotmány 2.§.(3) bekezdésben fent idézett, “a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenység” tényállását! – és ez nem más, mint ALKOTMÁNY ELLENI PUCCS, más szóval ÁLLAMCSÍNY, vagyis   b ű n c s e l e k m é n y !"

Nem igaz eleve  a csak kormányzásra kapott felhatalmazás. Igen, lehet kritizálni az új alkotmányt (és kell is), azonban az nem puccs, nem alkotmányellenes, hanem teljesen legitím tett.
"5./ A “hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységen” tényállásán túl, a “hatalom erőszakos megszerzésére, gyakorlására és birtoklására irányuló tevékenység” is megvalósult, mert a népfelség akaratával ellentétesen, jogi erőszakkal, a többséggel való visszaéléssel, a parlamenti Házszabályok kijátszásával, megváltoztatásával jött létre, ill. ezen túlmenően az Alaptörvényt sem a parlamenti 4/5-ös szabály szerint fogadták el, sem pedig népszavazás nem erősítette meg! Az erőszak nem fegyveresen, hanem jogi erőszakként valósult meg."

A hatalom kizárólagos birtoklása nem valósítható meg törvényes úton, márpedig a Fidesz törvényes úton szerzett kétharmadot. Így ez nem tekinthető joggal való visszaélésnek. Ellenkező esetben az következne ebből, hogy minden párt, mely túl sokat nyer a választásokon, eleve megvalósítja a hatalom kizárólagos birtoklásának tényállását.

A 4/5-ös szabály hatályon kívül lett helyezve az alkotmányozás előtt.

A magyar alkotmányjog nem ír elő népszavazást.
"6./ A fentiek alapján a kormánypárti képviselők valamint a kormány tagjai együtt is, és külön-külön személyesen is, ESKÜSZEGÉST KÖVETTEK EL, ami szintén  b ű n c s e l e k m é n y !"

Mivel fentiek közül semmi sem igaz, nem történt esküszegés sem.
"8./ Mindezek alapján egyértelmű, hogy Alkotmányellenes jogi puccs történt Magyarországon ! Ezért az Alaptörvény  KÖZJOGI  ÉRTELEMBEN  ÉRVÉNYTELEN !"

Nem történt sem puccs, s az új alkotmány sem érvénytelen. Nem lehet érvénytelen egy jogszabály, melyet a hatályos jogszabályok betartásával hoztak meg.

*


A PEM következtetése: a választás bojkottja. Ezzel le is leplezték magukat...

No comments:

Post a Comment