Holland turisták

Tavaly, amikor nyaralni voltam, egyszer láttam pár holland turistát. Éppen sört ittak és fagylaltot ettek.

Mivel éppen egy másik asztalnál meditáltam a közelben, volt alkalmam megfigyelni őket alaposan.

3 lány és 3 fiú, szóval nem voltak homokos párok és nem is voltak drog hatása alatt.

2 lány olyan Schwarzenegger-hasonmás volt, mint valami ógermán legendából előjött kétméteres, szőke harcos istennők. Olyan, hogy nem szeretnél ilyen nővel vitába keveredni, mert az első ütésétől a padlóra kerülnél.

A harmadik lány viszont csinos volt, de ő meg nem árja volt, olyan európai-indiai keverékre tippeltem, valószínűleg Suriname vagy valami ilyesmi.

A fiúk meg úgy néztek ki, hogy bárki azonnal szerződtetné őket egy amerikai profi kosárlabda-csapatba.

Ültek, nézték a tengert, hallgatták a szelet, figyelték a pincérnőt (aki szebben volt öltözve náluk és ellentétben velük sminkelve volt).

Kezdetben ellenszevet éreztem irántuk. De aztán észrevettem a mély gondolatokat látszólag üres és fölényes, nyugatiasan büszke nézésük mögött. Éreztem bennük a hanyatló nyugat minden fájdalmát. Ők tudták, hogy vége mindennek. Külsőleg folytatták a betanult modelleket, sablonokat, de érezhető volt, belülről ők is rühellik az egészet.

Az emberi belső legyőzhetetlen, ezt vontam le az esetből: Isten győzött.

Majdnem elsírtam magamat, Szinte fel akartam állni, odamenni hozzájuk, megsimogatni a fejüket és megvígasztalni őket, hogy senki sem hibáztatja őket a nyugat hanyatlásáért, nem kell bűntudatot érezniük, mert személyesen nem felelősek semmiért.

Oké, lehet hogy nem hollandok voltak, hanem belgák. De hollandul beszéltek egymással. amikor éppen nem ültek csendben mélán siratva az elmúlást.